A cukorbetegség és az inzulin rezisztencia – a keleti gyógyászat szerint

“Nyugati” szemszögből alaposan végigvezettük, hogy hogyan és miként alakul ki az inzulinrezisztencia, a cukorbetegség. Most nézzünk rá a kérdésre a keleti gyógyászat segítségével. Megdöbbentő, hogy bár eltérő a diagnosztikai eljárás, a gyógyító megoldások egyeznek, de legalábbis roppant hasonlóak!

A tibeti-mongol gyógyászat és az ajurvéda a cukorbetegséget  – a bőséges vizeletürítés tünete miatt -, leginkább a vízháztartás működési zavarának, egyensúlytalanságának tartja. Fokozott szomjúságérzettel és vizeletürítéssel jelentkezik.

A felnőttkori cukorbetegség kezdetben vízjellegű betegség, amelyet az elhízás és az édes, víznövelő ételek váltanak ki. Az alacsony hasnyálmirigyfunkciónak köszönhetően a „nedvesség” felhalmozódik a gyomorban, majd megkezdi vándorlását a többi szövet felé, a vizeletürítés gyakoriságát vagy zavarosságát okozva.

Ettől függetlenül úgy tartják, hogy nem kizárólag a vízenergia túlsúlya okozhatja ezt a problémát, hanem a levegő vagy tűz túlsúlya is. A hosszú ideje fennálló gyermekkori cukorbetegség szomjúságérzettel, és a szövetek leépülésével jár, ezért levegő-betegséggé alakul, mint azt a cukorbetegség legelterjedtebb válfajánál, a diabetes mellitusnál látjuk. Ilyenkor a levegő felhalmozódik a vastagbélben, majd a hasnyálmirigy felé veszi útját, megzavarva annak működését.

Ha a tűz okozza a cukorbetegséget, akkor a tűz felgyülemlik a vékonybélben, ami aztán a májhoz és a hasnyálmirigyhez érkezik, és felborítja működésüket. A tűztúlsúlyos egyéneknél az agni (emésztés tüze) magas, és ez „kiégetheti” a hasnyálmirigyet.

Egyébiránt a keleti gyógyászat is úgy tartja, hogy a fő előidéző ok a helytelen táplálkozás: a finomított termékek, az édességek, a tejtermékek és a kenyérfélék túlhangsúlyozása, és az alkohol. Úgy tartják, hogy tisztító ételekben gazdag diétát ajánlatos követni, amely nyers zöldségekben, gyümölcsökben gazdag. A kiváló méregtelenítő tulajdonságú banán kivételével minden gyümölcs legyen vagy savas, vagy savanykás, mert a savas, savanyú íz csökkenti a vércukorszintet. A citrom és a grépfrút olyan viharosan teszi ezt, hogy vigyázni kell, nehogy túladagoljuk az inzulint, amikor ezeket a citrusféléket fogyasztjuk. Az állati fehérje fogyasztást sem javasolja, esetleg az átálláskor megengedhető a húsleves. A sztívialevél (magyar nevén jázminpakóca – élő növényként, vagy szárított formában) és az édesgyökérpor vagy tea kivételével minden édesítőt mellőzni érdemes.

Az életmód, a környezeti tényezők is befolyásolják a betegséget, pl. túlfokozott szexuális élet, nappali szunyókálás, mozgáshiány, stressz, szorongás, aggodalmaskodás. Lelki síkon a vágy, a szeretetlenség, ill. annak való megélése, az élettel való elégedetlenség betegsége.